A tűz egyedülálló..
A tűz egyedülálló, semmivel sem helyettesíthető jelenség. A tűz utáni vágy csaknem olyan alapvető, mint a víz igénye. A tűz – hasonlóan a fákhoz, más emberekhez, egy házhoz vagy az égbolthoz – az érzelmek próbaköve.
A tűzhelyen lakó tűz kétségkívül az emberi álmodozás első megtestesítője, a megnyugvás szimbóluma és hívogatása. Az ember nehezen adja át magát a megnyugvást sugalló gondolatoknak, ha nem teremt alkalmat, hogy a lángoló fahasábokat nézve álmodozzon. Vélemény szerint aki nem szokott időről időre lángokba révedni, az a tűz elsődleges és igazán emberi értelmét hanyagolja el az életben. Persze tűz melegít és kényelmessé teszi dolgokat. De az ember ennek igazi értelmére is csak egy hosszú "lángokba-révedés" után ébred rá. Akkor érzi át, hogy mit kaphat a tűztől, amikor térdére könyökölve kezébe támasztja a fejét a lángok előtt. Ez a beállítottság a távoli múltból öröklődik mindnyájunkba.
Az ésszerű, haszonelvű gondolkodás hívei persze nem egykönnyen fogadják el a fenti gondolatmenetet, annak idealizáló keretét. A tűz jelentőségének pontos tisztázásában a gyakorlatra fektetik a hangsúlyt, felhívják figyelmünket sokoldalú használhatóságára: nemcsak meleget ad, hanem porhanyóssá süti a húst és így tovább. Az ilyen funkció szerint tervezett komplex tűzhelyek azonban már kizárják az álmodozás lehetőségét.
Szabó Magda: Tűz
Istenek égi ménese vágtat
táncol a föld is, királyi ágyad.
Takarod bársony mezők virága,
szent a zenészed, ég csalógánya.
Tűz tenyeremtől izzik a véred,
nő soha szebben nem remeg érted.
Égő szerelmed senki ne várja:
halálos csókom feszül a szádra.